Bemutatkozás

Cégünket 1993-ban alapították, korábbi tulajdonosai, smx kutatás - fejlesztési kft. néven. A cég egészen 1997-ig viselte e nevet, ami az új tulajdonosok birtokba kerüléséig tartott meg. A tulajdonosok sok mindent megtartva, a művészeti ággal bővítette tevékenységüket.

A cég első nagyobb művészi „debütálása”, a keleti pályaudvar fülkeszobrok restaurálása és a homlokzati szoborcsoport rekonstrukciója volt. Az utána eltelt években is több műemlék és műemlék-jellegű épület javítása restaurálása szerepelt a tevékenységek között.

Több köztéri szobor, emléktáblák, emlékművek kivitelezése szerepel a palettán.

Restaurálási feladatok a kőipari kőszobrászi tevékenység mellett a homlokzatok javítása, festése és a közép-európában szinte egyedülálló díszítő épületszobrászat új és régi javítását, kiegészítését végezzük.

Vállalkozásunk új faladatai közé sorolható az AQUA-CONTRA nevű fal víztelenítési eljárása, melyet előszeretettel ajánlunk műemlék épületekhez, régi vizes falszerkezeteit szárítja és karbantartja hosszú távú működésével.

Továbbra is segítjük azon szobrászok, építészek, belsőépítészek munkáját, akik a tervezés,- kivitelezés területén tevékenykednek.

Mi is végzünk tervezési munkát, hiszen több iparművészeti munka valósult meg általunk.

Több munkánkat Művészeti Lektorátus zsűrizte.

Minden partnerünkkel, megrendelőnkkel kölcsönös megelégedésen nyugvó, korrekt együttműködésre törekszünk.